Bemutatkozás

Nem ritka, hogy egy-egy ajtó kinyitása után a saját lakásukba végre bejutni tudó emberek éljenzése úgy támad fel körülöttem, mint a monszun, ha itt az ideje. A zárszerelést emellett azért az önállóságért és szabadságért szeretem, amit ad és mert lehetővé teszi, hogy sokféle embert megismerhessek, segíthessek nekik.

Munkám során kapcsolatba kerülök átlagemberekkel, nyugdíjasokkal, családosokkal és magányosokkal, főbérlőkkel és albérlőkkel, színészekkel, tudósokkal, akadémikusokkal és külföldiekkel is. Igazából nem is én döntöttem a zárszerelés mellett, hanem a szakma választott engem. Belecsöppentem, és hamar kiderült, hogy stabil egzisztenciát és érdekes, kreatív gondolkodást igénylő elfoglaltságot hoz az életembe. 2002 óta szerelek zárakat, ekkor még alkalmazott voltam, 2003 óta vagyok vállalkozó. Az alapokat a cégnél tanultam meg, de ez nekem nem volt elég. Önerőből továbbképeztem magam, tanfolyamokra, képzésekre kezdtem járni, és ez a folyamat még ma is tart, a folyamatos trenírozással tudom fenntartani azt a szintet, ami a legkülönfélébb felmerülő igények magas színvonalú kielégítéséhez kell.

Hegyi Gábor

zárszakértő

 

  

 

 

 

 

Alapelveim

"Egészen addig, amíg nem tökéletes!"
Mindent elkövetek, hogy rendes, precíz munka kerüljön ki a kezem alól, nem hagyom ott a reménytelennek látszó eseteket sem! Ami másnak nem sikerült, ott én szinte mindig eredményt érek el, mert addig nincs készen valami, amíg nem működik tökéletesen!

"Érkezési pontosság"
A mi szakmánkban általában csak reggel jellemző a pontos érkezés, én viszont csak úgy osztom be az időmet és úgy vállalom el a munkákat, hogy be tudjam fejezni, és időben el tudjak indulni a következő címre! Így küszöbölöm ki, hogy megvárassam Ügyfeleimet!

"Mintha magamnak csinálnám!"
Úgy gondolok egy egy beszerelt ablakra, ajtóra vagy bármilyen szerkezetre, mintha magamnak szerelném, nem szeretem, ha nem működik valami jól a környezetemben, így Ügyfeleimnek is csak a 100%-os munkát adom ki a kezemből!